Képzés a magyar NATO-tagságról fiataloknak – Eger

Magyarországon az EU, a NATO és a nyugati szövetségeseink iránti elkötelezettség folyamatosan csökkent, elsősorban a fiatalok körében. Ennek hátterében politikai okok mellett, úgy gondoljuk, hogy a valós ismeretek és szakmai viták hiánya áll.

A budapesti Centre for Euro-Atlantic Integration and Democracy (CEID) és az Agria Universitas Egyesület ezért a NATO-val közösen képzést szervez Egerben 2015. augusztus 25-29 között. A program alapvető célja olyan fiatalok képzése, akik képesek hazánk NATO tagsága és atlantista elkötelezettsége mellett érvelni, valamint szilárd ismereteken alapuló, konstruktív vitát folytatni a témakörben. Ennek érdekében az átfogó elméleti felkészítés mellett a képzés során nagy hangsúlyt kap a vitatechnika, illetve a prezentációs készség fejlesztése is. A résztvevők a legelismertebb hazai és nemzetközi szakértők, valamint nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek révén sajátíthatják el az elméleti és gyakorlati tudásanyagot. Az előadók bemutatják az euro-atlanti integráció előnyeit, körüljárják a leggyakrabban hangoztatott vitás kérdéseket, valamint kiemelt figyelmet szentelnek a kérdés hazai kontextusban történő értelmezésének.

A képzésben való részvétel feltétele az angol nyelvtudás mellett egy szakmai önéletrajz küldése a natokepzes@ceid.hu email-címre június 19-ig, továbbá annak vállalása, hogy a képzést követően legalább 4-5 előadást tartanak a témában középiskolákban, illetve felsőoktatási intézményekben.

A kiválasztott résztvevők utazási, szállás és ellátási költségeit fedezzük.

Bartha Dániel
gyorgy.csuthy@gmail.com


X